Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Édes Álom

2010.12.03

 

Édes Álom

 

Mindig is fáradt volt egy- egy hosszabb nap után. Főleg ha még dolgozott is aznap,szóval az ilyen napokon mindig is szeretet korán ágyba kerülni. Az ilyen olyan összeütött vacsorája után,kapkodva mosott fogott és állt be a zuhany alá. Imádta a vizet,sokáig úszó szeretett volna lenni,de aztán valahogy elfelejtődött ez az álma és fojtatta a családi hivatást és orvosnak tanul. Mellette pedig dolgozik. Ennék fogva tényleg nagyon fáradt volt mindig. A meleg víz ellazította görcsös izmait és mind addig a zuhany alatt állt míg el nem fogyott a meleg víz. Kénytelen kellett kikászálódott a zuhanyzóból, és egy alapos törölközés után gyorsan belebújt ütött- kopott pizsamájába. Szinte bezuhant az ágyába,a párnák közé amik álmok reményében hívogatták.

*

Mindig mindenhonnan elkésik. Próbált már ezen változatni. De egyszerűen rémes az időérzéke. Lekéste a buszt így maradt a gyaloglás. Jobban mondva a futás. Nem nagyon figyelt,hogy kit gázol el kétségbeesett próbálkozása során. Igaz éppen volt még csak hat óra mégis volt egy két lézengő ember az utcákon,akik hangos szitokszó áradatott zúdítottak rá,miután sikerült nekik mennie. Hiába kért futtában bocsánatot,azok mintha meg sem hallották volna. A lámpáknál kénytelen kellett de meg állt,de mihelyt zöldre váltottak teljes kapacitással robogott tovább az utcán. Mindaddig amíg…

Tompa puffanással a földre huppant. Ezek szerint mégiscsak sikerült úgy neki mennie valakinek,hogy el is estek. Nem akarta kinyitni a szemét félt,ha mégis megteszi akkor kiderül,hogy egy öreg nénit vagy bácsinak ment neki akit az ütközés erejével sikerült kinyifantania. De aztán egy kellemes hang ütötte meg a füllét.

- Jól van?

 Ez a hang nem lehetett egy idősé így erőt vett magán és kinyitotta szemeit. Barna haja volt és hozzá meleg barna szemei. Arca tökéletes volt és aggodalom ült rajta. Előtte guggolt és érdeklődve figyelte az ő arcát. Csak bólintott. Ezzel próbálta jelezni,hogy alighanem minden rendben. A kezét nyújtotta felé és ő habozás nélkül megfogta és engedte,hogy felhúzzák. Kicsit szédült és ez talán meg is látszott az arcán,mert az idegen nem engedte el.

- Biztos,nincs semmi baj? Elég…

- Elég rosszul nézek ki? Igen, de nem az esés miatt. És sajnálom nem akartam önbe rohanni – fejezte be helyette a mondatott. Egyszerűen nem tudta levenni a szemét a férfiről, akinek egy mosoly suhant át az arcán.

- Én kérek elnézést, mert én rohantam beléd. Meg egy ilyen csinos hölgyre nem lehet haragudni – mérte végig a nőt akinek nem kerülte el a figyelmét ez a hízelgő gesztus. A férfi még most is fogta a kezét. Nem szóltak egymáshoz csak összekulcsolt ujjaikat nézték se aztán a nő akadozva megszólalt.

- Én…,most tulajdonképpen siettem mert késésben vagyok …

- Ühüm – hümmögte a férfi – én is. Mármint az hiszem én is késésben vagyok – magyarázta egy kicsit zavartan majd sóhajtott.

- Hát akkor…,jobb ha sietünk tovább – ajánlotta fel, és közben szidta magát amiért ezt mondta.

- Öhhh…izé,igen azt hiszem az jó lenne – bólintott beleegyezően aztán elengedte a nő kezét.

- Hát akkor…viszlát – köszönt el a nő és már indult is,de a férfi az útját állta.

- Várj,mi a neved?

Egy ideig habozott. A férfi tuti bolondnak nézi. Ez már biztos. Az egész helyzet úgy jött ki mintha nem tudná mi is a neve. Teljesen elveszett tekinttében, de a végén csak sikerült kiböknie…

- Melody

- Örültem a szerencsének Melody,én Brandon vagyok – azzal egy lágy csókot lehelt a nő kézfejére és már ott sem volt.

*

- Nem lehet igaz,hogy a nyomorult álmaim fognak kikészíteni! – Pufogta dühösen barátnőjének,aki csak mosolygott rajta.

- Menj orvoshoz – húzta meg  a vállát a vele szemben üllő lány,mire Melody elfojtott egy haragos kirohanást. Lassan egy hete mindig ugyanazok az álmai vannak. Siet, mindig neki megy valakinek aztán végül a fiúnak megy neki,ugyanaz a beszélgetés,csak a végén nem a kézfejére kapja a csókot hanem egyenesen az ajkaira. Ez idegesítette a legjobban.  Hiszen nem ismeri a férfit és csak azért mert valaki észveszejtően jól néz ki ,szóval ez nem ok arra hogy visszacsókolja az idegent. Mulatságosnak tartotta,hogy a férfit álmában tökéletesnek képzeli el,de minden körülötte borzasztó. Nem egyszer ébredt arra az elmúlt egy hétben,hogy a párnáját görcsösen szorongatja,de olyan erőből,hogy az már fájt. Tulajdonképpen a fájdalom riasztotta fel mindig álmából. Idegesítette, legalábbis próbált úgy tenni mintha idegesítette volna, jóllehet egy pár nap után szinte alig várta kivárni az éjszakát,amikor újra láthatja álombeli hősét Brandont,amikor újra álmodhat pár percet róla. Felnézett a falon csüngő órára és felsóhajtott. Ideje hogy lelépjen és hagyja tanulni a barátnőjét. Egy gyors búcsúzás után,kilépett az ajtón a hűvös éjszakába. Bár még nem volt késő,de a tél miatt elég hamar sötétedett. Az utcákon a hajléktalanok utána kiáltottak egy-egy csípős megjegyzést, amibe sikerült belepirulnia,így hát inkább megszaporázta a lépteit. Szinte futott mikor elérte az álombéli kereszteződést és akkor…

Halk puffanással landolt a hideg járdán. Ahogy az is akinek sikerült teljes erejéből neki mennie.

- Déjá vu – mormolták egyszerre. Ugyanaz a hang,kellemesen mély tónusú. Ezúttal nem habozott egyből kinyitotta a szemét és akkor beléhasított a felismerés. Ugyanaz a csodálatos arc. Ugyanazokkal a barna szemekkel és azzal a barna hajjal. A férfi ugyanazzal a döbbent csodálkozással nézett vissza rá, amilyet valószínűleg az ő arcán is látni lehetett. Felsegítette. Ő ugyanúgy mint álmaiban engedelmesen nyúlt a kéz után. A férfi nem engedte el a kezét,hanem erősen szorította. Szinte már fájt is de nem nagyon törődött most a fájdalommal.

- Melody? – Tudakolta a férfi mosolyogva. Bólintott.

- Brandon? – Most a férfi bólintott meglepetten.

- De hát…. – értetlenkedett a férfi,majd elmosolyodott. – Álmomban is pont ilyen gyönyörű voltál.

Elpirult. Határozottan elpirult. Úgy szólt hozzá mintha évek óta ismernék már egymást. De nem kavarta fel ez a dolog.

Egy kis ideig megint  csend telepedett a beszélgetésre,mindketten a másikon gondolkodtak.

- Veled álmodom egy teljes hete !!! – Méltatlankodva kiáltottak fel egyszerre,aztán elmosolyodtak. Igaz az csak álom volt,ez pedig a valóság de mégis az egész helyzet úgy jött ki mintha évek óta ismernék egymást.

- Most is sietsz ?

Melody lassan megrázta a fejét.

- Hát te?

- Én sem – bólintott rá  a férfi. – Nincs kedved esetleg meginni valamit?

Ezúttal nem habozott,nem akarta elhalasztani a lehetőséget. Hiszen itt áll előtte Ő,egyenesen az álmaiból jött.

- De…,tudsz valami jó helyet itt a környéken?

Mindketten tanácstalanul néztek körben és szinte egyszerre akadt el mindkettőjük szívverése. A szemben lévő utcában egy kávézó ablakaiból még fény szűrődött ki. Nyitva volt. Egy modern barátságos épület volt. Falai fehérek voltak, ablakai hatalmasok. Az épület tetején pedig egy pislákoló tábla : Édes Álom Kávézó és Étterem felirattal. Egymásra néztek és nem kellett magyarázkodni a másiknak, egyszerre nevették el magukat.  Melody belekarolt a férfibe és úgy mentek át a túloldalra. Az álmukból egyszer csak itt teremtek a valóságban,hogy aztán újra visszasétálhassanak az álmaikhoz. Az már egyszer mindkettejüknek biztos volt,hogy az élet igenis egy hosszú,tartalmas de szép édes álom.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

vendzsi2@freemail.hu

(Angi, 2010.12.29 11:57)

Nagyon tetszik a történeted! Ügyes vagy!!

 

 

Chat




Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 30331
Hónap: 1366
Nap: 54