Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ötvenegy- Nyert meccs?

2010.12.03

 

Ötvenegy- Nyert meccs?


"Mit teszel, ha egy férfin mindenki láthatja, milyen nagy hatással van rá egyetlen csók? Nos, megint megcsókolod."

Laurell Kaye Hamilton


Nem tudom miért. nem tudom miért, vagy miként,de Leona szavai hatottak rám… Persze nem fogok Tomhoz rohanni, egy mennyasszonyi ruhával, jegyűrűkkel, és két vegasi repjegyel, egy: „most és mindörökké” mondat kíséretében, de azt hiszem, be kell látnom,hogy hibáztam. Hibáztam és jóvá kell tennem a dolgot. Méghozzá sürgősen.  Hiszen igazából, Tom végig kedves volt velem. Egyedül én voltam, és csak is én aki szemétkedett. Aki mindenkinek az életét megnehezítette, és aki épp úgy mint most, folyamatosan sajnáltatta magát. Szóval a számlát ideje törleszteni. És talán a legjobb lesz, ha Tommal kezdem…

- Akkor mehetünk? – lépett ki Leona az üzlet ajtaján, mire bólintottam. Oké, meglesz ez, csak egy mély levegő kérdése az egész. Csak egy kérdés, és még itt sincs Tom, be fogok pánikolni… oké már most be vagyok.

- Nem tennél ki Tomnál – nyögtem ki végül nagy nehezen, és tudtam ez volt életem legidiótább kérdése. Már, hogyne vinne el. És, hogy honnan tudom? … Nos, nem volt nehéz kitalálni Leona arcán lévő 220Watos mosolyból…

*

- Rég láttalak Jost – mosolyodott el egy szakálas férfi, miközben kezet fogott Daviddel. A férfi egy látszólag méreg drága fekete öltönyt viselt, és pont bele illett a hatalmas elegáns, kimérten modernül berendezett irodájába. David mosolyogva vette tudomásul,hogy úgy tűnik van még más is akinek bejött az élet.

- Hát igen- gondolkozott el David – Hány éve is?

- Épp annyi, hogy elérkezettnek lásd az időt, egy látogatáshoz. Kávét? – vonta fel szabályos fekete szemöldökét, de David nemet intett fejével, mire a szőke férfi felsóhajtott, és helyet foglalt a székében, egyenesen Daviddel szemben.

- Akkor miben lehetek szolgálatodra?

- Miért azt hitted kávézni jövök? – nevette el magát.

- Reméltem – biccentet a férfi, mire David abbahagyta a nevetést, és immáron komoly arccal nézett rá. Felsóhajtott és öltönye belső zsebéből előhúzott egy fehér borítékot, letette a gyönyörű mahagóni asztalra, majd azon átcsúsztatta a másik oldalra. Egyenesen a szőke férfi elé.

- Minden szükséges információt megtalálsz benne! Jövő hétre kérem! – pillantott David a férfire aki elismerően füttyentett:

- Ugye, tudod, hogy ez nem kis meló – meredt Davidre, aki elvigyorodott és közelebb hajolt hozzá.

- Ugye, tudod, hogy nagyon jól megfizetem?

- Ez esetben –vigyorgott a hapsi- hívlak, ha kész !

- Remek - állt fel a székből David – de most mennem kell. A teljes diszkréció gondolom, benne van az árban!

- Ez csak természetes, öreg cimborám – fogtak kezet még utoljára, majd David sarkon fordult, és kisétált az irodából. Magára hagyva a kérdi tekintetű férfit, kezébe egy fehér borítékkal, ami David elkövetkezendő életét rejtette…

*

- Nyugi van kislány – nézett rám félve Leona, mikor megérkeztünk és leállította a motort. – Csak Tom és te leszel itt, és menni fog minden…

- Persze… - hagytam rá- ha te mondod – sóhajtottam fel, majd kiszálltam a kocsiból egy hatalmas sóhaj kíséretében. – Drukkolj! – tátogtam már az ajtótól, mire Leona elvigyorodott és tovább hajtott. Remek legalább valaki optimistán áll a körülményekhez. Oké, nyugi van, menni fog ez. Egy egyszerű kopogás, és aztán pár sor beszéd és már kész is a béke. Ennyi lesz Hope….

- Még ha ilyen egyszerű is volna

- Már magadban beszélsz? – szólított meg Tom hangja hirtelen a hátam mögül, és ijedtemben felsikkantottam. Aztán miután sikerült erőt vennem magamon hátra fordultam és rá néztem… … … … Ez körülbelül négy szívdobbanásnyi kihagyás. Hogy a viharba lehet valaki ilyen helyes? Azok a szemek… nem bírom…

- Ne haragudj – dadogtam – én csak… szóval… érted…

- Hát hogyne – mosolyodott el aztán előhúzta a zsebéből a kulcsot és kinyitott az ajtót – hátul voltam az udvaron, aztán láttam Leona kocsiját, de azt is, ahogy elhajt, szóval nem számítottam rád…

- Miért egyébként számítani szoktál rám? – kérdeztem vissza, mire értetlenül néztem. Oké… miért van az, hogy az ember ilyen helyzetekben, nem tud egy értelmes kérdést kinyögni?

- Most például miért jöttél? – dőlt neki a falnak, immáron bent, és kérdő tekintettel meredt rám. Én pedig úgy éreztem, hogy ez a tekintett a csontjaimig hatol… és olvadok…szabály szerűen csöpögök. Mi lett velem? Nem kellene így lennie…

- Beszélni szeretnék veled…

- Hát akkor halljam – mosolyodott el, és megfogta a kezem majd beinvitált a nappaliba. Szorosan mellém ült szembe fordított magával, miközben fogta a kezemet, és kíváncsian nézett rám. Nem tudtam mit mondhatnék, mivel kezdjem, miért esik jól, hogy így törődik velem, hogy azt mondja szeret…

- Szóval? – kérdezte újból, és hirtelen elvigyorodtam és az összekulcsolt kezünkre néztem. Hogy ez végig ott lebegett a szemem előtt, és nem vettem észre, hogy lehetek ekkora de ekkora idióta.

- Szeretlek Tom – mondtam végül és még mielőtt kiröhöghetett  volna, vagy bármit is mondhatott volna, egész egyszerűen hatalmas hévvel csókoltam meg… és úgy vettem észre… nem igazán ellenkezik. Tehát akkor győzelem?

- Ideje volt már, hogy rá gyere – mosolyodott el, miután elszakadt tőlem egy pillanatra és én vigyorogva bólintottam, de úgy éreztem, ha nem csókol meg most azonnal biztos,hogy meghallok… de legalább már boldog leszek. Boldog, hogy vele lehetettem, még ha csak egy kis időre is…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Chat




Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 38214
Hónap: 914
Nap: 23