Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Második rész- Valami amiért megéri élni

2010.12.03

Második rész- Valami amiért megéri élni

 

"Embernek születtél, s ezért nem kívánom tőled, hogy megbocsáss az embereknek. Értsd meg őket, és hallgass."

Márai Sándor

 

Nagyokat pislogtam, és megpróbáltam kitörölni az álmot a szememből. Mert azokra az én világomban semmi szükség. Nincs jövőkép, vagy egy álom amit megvalósíthatsz. Rémisztő igaz? Hát képzelj el ebbe a világban tizenhat évet, és tudhatod nem épp rózsaszín hab az életem.

- Felébredtél?  – lépett mellém egy negyvenes éveiben járó férfi. Hosszú barna haja a derekáig ért, és annak ellenére hogy hideg kék szemei voltak az arca tökéletesen nyugodt és barátságos volt. Körbenéztem és egy barátságos sárgára festett szobában találtam magam. Ami alig volt berendezve. Csak egy szekrény állt az egyik ablak mellett, és a hatalmas ágy amiben most épp fekszem. A padló le volt parkettázva, de nem volt rajt szőnyeg. Talán csak most költözhetett ide? Kipillantottam az ablakon, és egy rendezett virágos kertel találtam szembe magam, amit most aranyszínűre festett a lemenő nap fénye. Talán észrevette, hogy körbepásztázom a helységet mert így szólt:

- Még csak pár napja költöztem ide – mosolyodott el, majd a kezembe nyomott egy bögregőzölgő teát. A pasi neve igazából Leonard volt. Alig két hete ismerem, mégis teljesen megbízok benne. Nem tudom miért, de megteszem. Pedig ez nem egy nyerő dolog idekint a való világban.

- Köszönöm – kortyoltam bele, és valóban forró volt. Könnybe lábadt   a szemem  mikor a forró ital végigperzselte a nyelőcsövemet, ugyanakkor jól esett a melege, hogy felmelegíti minden kis apró porcikámat is.

- Jobban vagy már? – tudakolta egy kis idő múlva. Közben csak az én kortyolásaim voltak hallhatóak, és mikor megkérdezte beugrott minden. Elena…a kis lány akinek azt ígértem, hogy ha nagy lesz jobb világ lesz. De ő már soha nem lesz nagy, és nem fogja látni az ígért világot. Bár szerintem én sem.

- Foglyuk rá – bólintottam és bár hazugság volt az egész. Nem akartam tovább erről beszélni. Inkább arra voltam kíváncsi, hogy kerültem ide és mikor aludtam el. - De mit keresek én itt?

- Annyira sokkos állapotban voltál, hogy jobbnak láttam ha elhozlak magamhoz és itt pihensz egy kicsit – mosolyodott el kedvesen – nem vagy éhes?

- Egy kicsit – vallottam be, persze igazából nagyon is éhes voltam. Erre csak bólintott, majd kimentünk a konyhájába ahol azt kérhettem amit csak akartam. Én pedig a rántotta mellet tettem le a voksomat. Miközben az ételt készítette, sokat kérdezgetett. Arról, hogy hol élek, vagy hogy miért nem árva házban vagyok. Én pedig válaszoltam minden apró kis kérdésére, majd gyorsan magamba lapátoltam a tojásokat majd jóllakottan ásítottam egyet és az órára néztem. Már elmúlt kilenc óra. Felsóhajtottam, ideje lesz mennem.

- Hát akkor én most búcsúzom… - álltam fel a székről és ő meglepetten nézett rám.

- Mégis hova mennél?

- El…

- Vissza az utcára? – nézett nagyot – miért nem maradsz itt, egy kicsit? Van hely bőven, és legalább én sem vagyok egyedül.

- Egyedül? Nincs felesége? – tudakoltam és a nyakamat nyújtogatva körbenéztem. Mire ő elnevette magát.

- Volt de nem akarok többet – rázta meg lassan a fejét – az első feleségem egy önző kígyó volt, folyton csak veszekedtünk míg végül elváltunk, és a második…nos ő meghalt.

- Sajnálom – suttogtam pár perc múlva – de azért nem kéne feladnia…

- Azt mondod?

- Azt – bólintottam – a szerelem biztos nagyon jó dolog.

- Ebben egyet értünk – mosolyodott el – viszont a szerelem nem tesz szabaddá – sóhajtott fel fájdalmasan majd a mosogatóba tette a tányéromat. – Na és te? A szüleidről tudsz valamit?

- Mielőtt megszöktem az árvaházból, volt egy levelem… tudom, hogy anyukám meghalt mikor én születtem, és hogy apám rakott ki. Azt írta nem tudott volna felnevelni annyi idősen.

- Sajnálom…

- Hát én nem – nevettem el magam – semmi szükségem rá bárhol is van most!

- Biztos szeret téged…

- Ha szeretne már rég megkeresett volna – rántottam meg a vállamat, majd elindultam a világos falú nappalin keresztül az ajtóhoz, és mielőtt kinyitottam volna visszanéztem rá – de nem tette, szóval fél. Az én világomban pedig nincs szükség gyáva alakokra – mondtam keményen majd kiléptem az ajtón, és egyből megcsapott a csípős hűvös szél, ami tulajdonképp a benti meleg után nagyon is jól esett. Már sötét volt, az  és mégis tiszta volt, és minden egyes csillag látszott a végtelen fekete égbolton. Nincs túl sok értelme az életemnek, de az, hogy minden este láthatom a csillagokat mindenképp bele tartozik. Mert ha másért nem, de legalább ezért megéri élnem és küzdenem.

*

Finoman gőzölgő kávéját kavargatta és minden egyes kavarással egyre idegesebb lett. A szájához emelte a csészét, lehunyta a szemét, és belekortyolt a fekete italba. Mikor újra kinyitotta a szemét csalódottan felsóhajtott. Igazából azért volt csalódott mert talán titkon azt remélte hogy a bátyja mindjárt belép azon az ajtón, és nem rontja el a hangulatot. Mert hogy a hangulat az meg volt. Áthívta Georgot és Gustavot valamint egy kis beszélgetésre és ők örömmel jöttek, mivel már lassan  két hónapja nem látták egymást. Az ok persze Tom volt. Na és az, hogy a Tokio Hotel egy időre visszavonult a nyilvánosság elől, és pihennek. Georg megkérte a barátnője kezét, azt úgy döntött egy kis időre pihenőt kér. David bele ment, sőt valamilyen oknál fogva még örült is neki.  Ők pedig? Nem tehettek mást. Ha Georg ezt akarta akkor ez lesz. Tom persze nagyon mérges lett, és csúnyán összeveszett barátjával, az egész dolog verekedésbe fajult. Bill újra felsóhajtott és az órára pillantott. Már éjfél lesz és Tom még sehol. Nagyon reméli, hogy nem valamelyik bárban issza le magát. Újból felsóhajtott és  ez már a  többiek figyelmét sem kerülte el.

- Tom? – tapintott rá a lényegre Gustav mire Bill fájdalmas arccal bólintott.

- Még reggel összekaptunk egy kicsit, és azóta nem láttam…

- Miattam? – nézett Billre Georg, mire Bill lemondóan sóhajtott.

- Többek között…

- Sajnálom – sóhajtott fel Georg – ezt az egész helyezetett sajnálom srácok…

- Ugyan –legyintett Bill – ami azt illeti nagyon is jól esik ez a kis pihenés… és ezzel szerintem nem csak én vagyok így – pillantott jelentőségteljesen Gustavra mire az elvigyorodott.

- Na ja – bólintott és Billre nézett – miért is kávézol?

- Mert nem tudom… - tolta el maga elől a csészét és kezébe temette az arcát.

- Na és mi a helyzet közted és Leona között? – váltott témát a szőke, mire Bill arcán mosoly terült szét.

- Ajaj…úgy érzem a lényegre tértünk – nevette el magát Georg is, és vele tartott Gustav is.

- Na igen , nagyon szeretem őt. Sőt el sem tudom képzelni az életemet nélküle!

- És nem rossz, hogy távkapcsolat?

- Hát néha nagyon nehéz, de mindent bepótolunk mikor újra találkozunk – mondta sejtelmesen Bill ,és a többiek elmosolyodtak.

- Úgy hallom király a buli – jelent meg az ajtóban hirtelen Tom.

- Tom – pattant fel a székről Bill és odarohant testvéréhez- Hol voltál?

- Nem tartozom magyarázattal neked…tudod bármilyen hihetetlen is, de képzeld már felnőttem! Tudok magamra vigyázni…

- Bill csak aggódik – védte meg barátját Georg – ahogy mi is. Nézd Tom sajnálom ezt az egész…

- Dugd a sajnálatodat a seggedbe Georg – förmedt rá Tom és még Bill is hátra hökkölt a hangnemtől.

- Tom kérlek…

- Nem érdekel! – ordította Tom és kis híján felborította Tomot úgy rohant fel a lépcsőn – és legyetek szívesek halkabban kibeszélni!

- Miért gondolod, hogy körülötted forog a világ? – kérdezte cinikusan Georg – Miért hiszed azt, hogy ha te nem lennél, világ se lenne?

- Tudom, hogy szar ha lenyúlják a szerepedet – vágott vissza Tom, és megindult a barátja felé. Dühösen fújtatva, és minden egyes lépéssel ért benne az elhatározás, hogy itt és most nem fogja ezt a vitát ennyibe hagyni…

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Chat




Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 40453
Hónap: 483
Nap: 11