Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Huszonnegyedik rész - Külső segítség...

2010.12.03

Huszonnegyedik rész - Külső segítség...

 

"Nem vagyunk tökéletesek. Egyikünk sem az. Hibákat követünk el. Tönkreteszünk dolgokat, de aztán megbocsátunk és továbblépünk."

Az utolsó dal c. film

 

Hamarabb kiértem a reptérre, mint azt gondoltam. Nem volt forgalom, és mintha direkt azt akarták volna, hogy elmenjek az összes lámpa zöldre váltott mikor elértünk egyhez. Aztán mikor megláttam, hogy a következő gép, csak három óra múlva indul, fájdalmasan felsóhajtottam. Igaz szerencsére, még volt rá jegy, szóval már tényleg minden ellenem esküszik. Leültem egy eldugott sarokba és közben azon agyaltam, hogy jól meggondoltam-e ezt az egészet. A válasz pedig akárhonnan is jártam körbe a témát, akármit is vettem számba, mindig az volt: Nem tudom. Igazából semmit nem tudok, nem csak ezt, bármi van én döntésképtelen vagyok. Meg kell változnom… mintha az olyan könnyű lenne. Felsóhajtottam és körbenéztem az arcokon. Volt itt mosoly, könnyek, rezzenéstelen arc, és voltak még olyanok, mint én. Akik nem is tudják, hogy mit akarnak igazán. Mégis itt vannak, és fel fognak szállni egy gépre, amivel elmenekülhetnek egyes döntések elől. Elmenekülök igen, mert sok mindent nem tudok. De egyvalamit mindenképp. Azzal, hogy elmegyek nem fog változni semmi… elodázom a döntést. Azt a döntést, hogy elfogadom David bocsánatát, és elfogadom, hogy ő tényleg az apám. … De képtelen vagyok rá.  Hiszen egyedül vagyok. A változások nem mennek egyedül végbe. Mindig vannak valamiét, jelen esetbe pedig valakiért …. vagyis valakikért. Nem. Már döntöttem. Nem lehet másképp… nem állíthatok be Davidhez, hogy bocs mégsem megyek. Mert már eljöttem, és ez nem így megy. Vagy igen? Mi van, ha tulajdonképp örülne annak, hogy visszamegyek. Na és mi van, ha nem? Ha épp most bulit szervez, mert végre megszabadult egy kolonctól. Nem, nem ez már túl abszurd.

- A fenébe is, miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie? -  csúszott ki a számon, talán a kelleténél kicsit hangosabban, mire pár érdeklődő arc felém fordult, én pedig tekintetemet a padlóra szegeztem. Aztán éreztem, hogy valaki helyet foglal a mellettem lévő széken, de nem mertem ránézni, mivel tudtam, hogy az arcom rák vörös lehet.

- Te bonyolítasz meg mindent… - jött az ismerős hang, és én felsóhajtottam. Miért van az,hogy mindig Bill játssza a békítő semleges felet?

- Kösz a vigasztalást… - néztem rá, mire megrázta a fejét és elmosolyodott- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Tom felhívott és elmesélte mi volt… figyelj Hope, Tomnál ez az egész olyan, mint egy alapvető élet funkció – mosolyodott el – mint a lélegzés. Fel se tűnik neki, olyan megszokásból teszi az ilyen dolgokat. Ahogy te a menekülést…

- Én nem menekülök… - ellenkeztem, a többiről nem akartam tudomást venni, mint már oly sok másról sem.

- Oh akkor azért vagy most itt, mert nem menekülsz? – vonta fel a szemöldökét, és hátradőlt a székbe.

- Ez most más, Bill! Itt semmi szükség rám, és különben is ,te mit keresel itt? Mert gondolom nem utánam jöttél ide!

- Ami azt illeti, Leona gépe késik… szóval addig itt dekkolok, de aztán hívott Tom, és aztán meg megláttalak téged, és David nem vette fel a telefont, szóval tisztán lejött a helyzet.

- Hatalmas logikára vall… - szúrtam oda dühösen, és elfordultam tőle. Nem engedem, hogy más döntsön helyettem ,még akkor is ha én nem tudok. – Ez az én életem volt eddig, Bill! Szabályok és korlátok nélkül! Szeretet nélkül, és megvoltam! Aztán 16 év után jött egy gazdag öltönyös pasi, aki közölte, hogy ő az apám, és vele kell, hogy menjek! Én meg hülye módon megbízok benne, és eljövök vele, egy olyan országba, aminek még a nyelvét sem beszélem. Nem ismerem az embereket, a környéket, és nemsokára iskolába kell járnom kezdetleges német tudás nélkül. Nem tudok róla semmit, azon kívül, hogy egy híres banda menedzsere, bár nem igazán értem mit takar a szó maga. Nem tudom, mit csinál, mikor elmegy munkába, és nem kérdezz mikor haza jön. Csak dühöng, ha nem tud meg valamit egyből. A pénzén akar megvásárolni, a szeretetett… de nekem nem kell a pénze…

- De az,hogy törődjön veled igen – bólintott és rám nézett – figyelj Hope, ez az egész… az igazat megvallva még nekem is nagyon bizarr. El nem tudom képzelni, mit érzel, és min mehettek keresztül az apáddal. De higgy nekem! David nagyon jó ember, és bár még csak most csöppentetek bele, ebbe az apa lány szerepbe. Meg kell szoknotok, és alkalmazkodnotok, nem hiszem, hogy ez bárkinek is menne egyről a kettőre, egyik napról a másikra. De azzal, hogy most itt vagy, és tudom, nem Tom miatt vagy itt, mert a bátyám egy barom – legyintett lemondóan – hanem azért vagy itt, mert félsz, hogy esetleg valamit nem jól csinálsz vagy, hogy kezdetben rosszul döntöttél, és nem kellene itt lenned, de hidd el itt a helyed! David mellett… aki történetesen az apád, és most ne beszéljünk arról, hogy milyen apád volt, amiért elhagyott és csak most keresett meg, hanem abból indulj ki, hogy most milyen veled, és milyen lesz!

- De nem tudok, csak úgy elsiklani a történteken! Ne mond azt, hogy azt úgy felejtsem el, mintha meg sem történt, mikor viselem a nyomait, az emlékeimbe, a lelkembe, és a testemen is!  A múltam, a jelenemre, és a jövőmre is kiható dolgokat vesztettem!

- Épp ezért mondtam, hogy adjatok egymásnak időt!

- Csak hogy az idő is vészes…

- Most nem… David bármit megtesz, ha kell, az időt is megállítja, csak hogy elérje a célját – nevette el magát, és úgy hangzott, mintha tapasztalatból mondaná. Persze ez csak egy képzelt példa, de akkor is megmosolyogtat a gondolat, hogy egy ember meg tudja állítani az időt, csak hogy tegye a dolgát.

- Túl szép és nyugodt az amit mondasz Bill – ráztam meg lassan a fejemet- az én életem pedig közel sem szép és nyugodt. És nem hiszem, hogy valaha is lehet az…

- Nos – állt fel mellőlem – ezt csak akkor tudhatod meg, ha itt maradsz és kipróbálod!

- És, mi van ha nem jön össze a dolog? Mi van, ha időt és energiát pazarolunk, majd?

- Mi lenne? – vonta fel a szemöldökét – Lesz egy tapasztalatod,és kész.

- Optimista vagy, azt meg kell hagyni –mosolyodtam el, majd én is felálltam a székről- azt hiszem, jobb ha hazamegyek… Davidhez.

- Remek ötlet, hívok neked egy taxit – mosolyodott el- én pedig tovább dekkolok és várom Leonát.

- Majd megismerhetem őt?

- Feltétlenül –nevette el magát és egy rövid időre hosszan eltűnődve nézett rám – imádni fogjátok egymást…

- Képzelem – forgattam a szemeimet, mire elnevette magát. Hihetetlen, hogy megint sikerült meggyőzni valamiről,egy szinte számomra idegen embernek. Mégis megtörtént. Azt hiszem ez a külső befolyásolás remek ötlet…számomra.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Chat




Archívum

Naptár
<< Július / 2022 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 48334
Hónap: 138
Nap: 6