Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Harmincadik rész- Nem békülnek

2010.12.03

Harmincadik rész- Nem békülnek

 

"Ha két ember összevész, mindig mind a kettő a hibás."

Lev Tolsztoj

 

- Mert, volt valami közted és Tom között? – nézett rám, én pedig elvigyorodtam. Hogy vette egyből a lapot.

- Nem is tudom – mondtam és tényleg így volt. Fogalmam nem volt, hogy mi volt az- az egész Tomnak. Legalábbis részemről. Részéről, nyilvánvaló, hogy csak egy kaland, egy tapasztalatszerzés.

- Hé, itt vagy még? – húzott vissza a valóságba Leona, mire zavartan pillantottam rá, és csak kis idő után bólintottam.

- De azt hiszem, most megyek aludni, holnap nehéz napom lesz- mentegetőztem gyorsan, pedig igazából holnap semmilyen nehézség nem vár rám.

- Te tudod –nézett rám, mire bólintottam, pedig igazából én se tudom.

*

Másnap reggel könnyebben ment a felébredés, mint azt gondoltam. Persze, mint mindig most is késésben voltam. Egy gyors reggeli után, már rohanhattam is, és éppen hogy becsengőre értem be. David persze felajánlotta, hogy vesz egy kocsit nekem, és megszerezhetem a jogsit, de ezt inkább visszautasítottam. De most, hogy nincs itt és még esélyem sincs, hogy elhozzon, kénytelen vagyok fél órát a buszon zötykölődni, és elég tempós kis sétát tenni a suliig. Így csak magamra vethetek, ha a reggelem felér, egy jó kis testnevelés órával. Kapkodtam a levegőt, és szúrt az oldalam, mire felértem a másodikra, és borzadva vettem tudomásul, hogy matekkel kezdek. Ez volt az egyetlen olyan tanár, aki valamiért nem bírt engem. Direkt gyorsabban beszélt, mint a többiek, és ha felszólított és valamit nem értettem jól lehordott.

- Épp időben – szólt oda Teodor, mikor lepattantam mellé a padban, és magam elé húztam a füzetét, hogy lemásolhassam a házit. Nem válaszoltam, csak gyorsan körmöltem, és pont akkor zártam be a füzeteket mikor belépett a tanár az ajtón.

- Van egy jó hírem – súgtam még oda Teodornak, mire az kérdőn nézett rám- majd elmesélem, leírva túl hosszú lenne….

- Én kérek elnézést – mosolyodott el, majd a tábla felé fordult, ahol a tanár úr aki egy ősz hajú, öltönyös, magas pasas volt már bőszen magyarázott. Nem mintha az első padsorban ülőkön kívül, bárki is figyelt volna rá…

Minden egyes másodpercemben az órát lestem, de hiába. A percek csak még lassabban teltek, mint egyébként. Nem bírtam ülni, már a levegővétel is unalmas volt, legszívesebben felpattantam volna, és elrohantam volna innen. De valahogy ez sem volt kedvemre. Míg végül aztán, mikor már épp kezdtem belehalni, az unalomba felhangzott a csengő és én elsőként rohantam ki a teremből, egészen az udvarig ahol aztán jól magamba szívtam a hideg levegőt.

- Mint egy narkós – lépett mellém Teodor, és kezét az enyémbe csúsztatta. Felvontam a szemöldököm, mire megrántotta a vállát, így a továbbiakban nem nagyon törődtem vele.

- De mit akartál mondani, odabent? Nagyon izgatottnak tűntél…

- Mert nagyon fontos a dolog –vigyorodtam el, miután felfogtam, hogy mit mond.

- És, kinyögöd végre?

- Szerveztem nektek egy meghallgatást péntekre, annál a kiadónál ahol a Tokio Hotel is fut…

- Hogy, mit csináltál? – szólalt meg mire elvigyorodtam. Sokkos.

- Jól hallottad…

- Úristen – vigyorodott el majd hirtelen magához rántott és hatalmas hévvel csókolt meg…

*

- Mond, most már ez mindig így fog menni? – nézett ikrére lesajnálóan Bill, mire az elvigyorodott.

- Irigykedsz, meg a te csajod otthon gubbaszt a megtört lelkű besavanyodott David lányával

- A neve Hope. És képzeld egyáltalán nem besavanyodott,vagy megtört lelkű. Egyszerűen csak van értékrendje. Nem úgy mint ennek a seggrázós szőke műpicsának akit az imént dobtál ki.

- Bill ez az én dolgom…

- Tévedés! Ez a mi dolgunk! Mert a rajongóinkat használod ki, és ebből komoly ügye lehet a bandának!

- Úgy teszel, mintha most csinálnám először. Mintha valami szerelmi bánatom lenne! ű

-  Nem erről van szó, hanem… - kezdte, de ezúttal Tom szakította félbe.

- Akkor mégis miről? Úgy teszel mintha valami diplomás lelki doki lennél, közben pedig egy érettségi nélküli gépesített énekes vagy, akinek úgy tűnik nincs jobb dolga, mint a saját testvérét kioktatni! Olyan dologban, amibe egyénként nincs beleszólása! – üvöltötte, de mihelyt kimondta már meg is bánta. Bill undorodva nézett rá, és szemiben fájdalom ült.

- Bill én…- kezdte Tom, de Bill dühösen megrázta a fejét.

- Semmi baj Tom. Csak tudod az egészben az irónia az, hogy lehet, egy üresfejű tehetségtelen senki vagyok, de legalább van kivel megosztanom az életem! Ellentétben veled. Veled aki majd ötven évesen, ráncosan és öregen egyedül fog feküdni az ágyában, de nekem akkor is ott lesz Leona!

- Jobb esetben – nevette el magát Tom, és úgy tűnt nem zaklatták fel az előbb halottak.

-  Jobb esetben egyszer észhez térsz és belátod mekkora idióta vagy – hagyta ott Bill, hangosan becsapva maga után a hotelszoba ajtaját. Tom elmosolyodott. Úgy is tudta, hogy ki fognak békülni. Hiszen testvérek, és azt is tudta, hogy Billnek egyáltalán nincs igaza. Mert soha semmit nem szokott megbánni. Ahogy azt se fogja megbánni, ha ma is sikerül összehoznia, egy kellemes estét egy bomba nő társaságában. Ettől a gondolattól pedig minden sokkal könnyebbnek tűnt. Legalábbis innen nézve…

*

- Szóval nem épp állnak túl jól a dolgaink – sóhajtott fel gondterhelten David. Elszomorodtam. Az ikrek már egy teljes hónapja nem beszélnek egymással, és Bill nem akarja, hogy Leona tudjon erről. Nem akar hallani Tomról, nem akar beszélni vele. Tom pedig egyik nőtől a másik nő karjáig menekül, és őt sem igazán érdekli a dolog. Hihetetlen, hogy két ember, ráadásul két testvér akik ikrek így elhidegülnek egymástól.

- Sajnálom – mondtam végül, hosszú szünet után.

- Ugyan. Úgy is ki fognak békülni, csak még soha sem voltak ennyi ideig haragba

- Hát, változnak az idők – mosolyodtam el.

- Na igen. De elég ennyit belőlünk. Most te mesélj, nagyon rossz, hogy nem vagy itt.

- Ahogy hallom nélkülem is van elég bajod, szóval inkább örülj neki – nevettem el magam – és egyébként semmi új nincs.

- Suli?

- Továbbra sem bírom a matek tanárt – mosolyodtam el – a barátaimat egyre jobban szeretem, és Teodor… nos hát elvagyunk.

- Elvagytok? – kérdezett vissza és halottam a hangján, hogy mosolyog.

-  Randizgatunk, ami azt illeti – mosolyodtam el, és éreztem, hogy hirtelen hevesebben kezd verni a szívem és a hangom is izgatott lett. Oké le kell állnom. Hiszen Teodor nincs is itt mellettem, csak mesélek róla.

-  Már alig várom, hogy megismerhessem!

- Hát arra még várnod kell! – sóhajtottam fel megkönnyebbülten – nem is biztos, hogy lesz belőle valami.

- Oh nem félek én attól – nevette el magát majd ásított egyet.

- Neked mániád éjfél körül hívni engem?

-  Ilyenkor van időm…mármint nem úgy értem, hogy ilyenkor van időm rád, hanem érted na…

- Értem – mosolyodtam el – és akkor ne közöljem Leonával, hogy Bill holnap hazajön?

- És Tom is… és ne. Mert Bill meglepetést akar neki szerezni!

- Rendben van, ahogy óhajtja nagy uram, de most elteszem magam holnapra!

- Oké, vigyázz magadra. – mondta én pedig kinyomtam a telefont és eldőltem az ágyamon.  Lehunytam a szemem ,és azt hiszem elaludtam. Ugyanis a következő dolog amire emlékszem, az már az volt, hogy valaki „finoman” ébreszt fel, és közben azt ordibálja, hogy : elkésel,elkésel. Fájdalmasan felsóhajtottam, és azon tanakodtam, hogy ez még vajon meglep-e valakit ezen a hatalmas planétán.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Chat




Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 40409
Hónap: 487
Nap: 16